Melankólia, Menedék, Safe
Összefoglalás:
Ez a fejezet olyan filmeket vizsgál, amelyek bizonyos „elmebéli” betegségeket, a depressziót, a skizofréniát, illetve a hisztériát a természeti katasztrófával hozzák összefüggésbe, bár igencsak különböző módon s mértékben. Trier Melankóliájának és Nichols Menedék című alkotásának kozmikus katasztrófaképzetei ugyanazt a környezeti katasztrófaprognózist szimbolizálják hiperbolikus módon, mint amit az allergia vagy „környezeti betegség” sejtet a Safe realista ábrázolásában. Ugyanez a helyzet a hősnő „hisztériájával” is, amely a másik két filmtől eltérően nem kapcsolódik sem a természetfeletti érzékeléshez, sem pedig a próféciához. Vagy mégis? Az allergia kifejezés helyett a filmben következetesen a vegyszer-érzékenység szót használják, amelynek megjelenése után az addig apatikus hősnő viselkedése a megszállottság jeleit ölti magára. Az elemzések ennek az összefüggésnek a szükségszerűségét, aktualitását és az ebben rejlő környezetpolitika-kritikát próbálják feltárni. A filmekben bemutatott „őrültség” nem pusztán a nők, még csak nem is az ember, hanem az emberi és nem-emberi természet ellenőrzésére és „megfegyelmezésére irányuló igénnyel szembeni „biológiai védekezés” alkalmasint hősies, alkalmasint hiábavaló megnyilvánulásaként tűnik fel.
Pillanatképek a 6. fejezetből
„Mivel a Justine-t „lehúzó szálak” (a képet magában foglaló narratíva szerint) a kisbolygó gravitációjának köszönhetők, a Melankóliának keresztelt égitest, amely „kilépett a helyéről a Skorpió csillagképből”, Justine-nel asszociálódik, aki az esküvőjekor szintén kilépett abból a gyilkos rendből, amely előre meghatározta a helyét és a pályáját, de amelyen kívül nincs olyan minta előtte, amely – a becsapódással szimbolizált – önpusztításon kívül értelmes alternatívát jelenthetne. (…) A nőiség és a természet archetipikus asszociációja pusztán csak rásegít, hogy a belső konfliktusokat a konvencionális női attribútumokat képviselő Föld és a lázadó, romboló nőiséget szimbolizáló hasonmásának összeütközéseként érzékeljük.” (Biomozi, 244. oldal)
„Az előtérben álló napóra, amely az időt és a haladást szimbolizálja, azt a biológiai órát idézi, amelyhez Justinnek illene alkalmazkodnia (a családalapítással). (…) A társadalmi minta ebben a képben látványosan „természetesként” mutatkozik meg. Ugyanakkor, éppen, mert franciakertről van szó, mindennek a mesterkélt jellege és ekként a ’természetesség’ aktuális jelentését meghatározó hatalmi igények is szembetűnővé válnak. A franciakert az egyik leghíresebb és közérthetőbb példája a természet leigázására tett erőfeszítésnek, a természetszemlélet uralmi modelljének. A megnyesett bokrok, a geometriai formákba kényszerített alaktalanság, az absztrakt, testetlen szellemiségnek az anyagban való leképezése és ily módon való megdicsőülése kitűnően jelzi, hogy az embernek a természet reproduktív erőihez való viszonya ebben az esetben tisztán és világosan a férfias ’szellem’ uralmának igényét tükrözi, és a női reproduktivitás ellenőrzésén és manipulálásán alapul.” (Biomozi, 245. oldal)
„Az angolkertet létrehozó elvek az újabb ökokritikai szakirodalomban már korántsem minősülnek olyan pozitívnak, mint ahogyan az a romantikus szerzők számára a franciakerttel való összehasonlításból tűnhetett. Hiszen lehet-e természetes a természet egy olyan darabja, amely magántulajdon, és tulajdonosa hatalmát és ízlését hivatott hirdetni? (…)
Valóban, az efféle táj véletlenül sem olyan, mint amilyen „magától” volna, hanem általában híres festmények képzelt tájait imitálja. A mesterségesen betelepített patakok és a hirtelen előtűnő óriás fák a fenséges szimbolizálására alkalmas vad és hatalmas erőket jelenítenek meg kellően megszelídített formában – úgy, hogy a perspektíva ezenközben lehetővé tegye a hely szépségeinek és érdekességeinek megfelelő átlátását. Azaz lehetővé tegye az emberi szem uralmát a táj felett, és egyszersmind persze biztosítsa a néző biztonságát is (amelyet az érintetlen természeti környezet valószínűleg nem szavatolna). Az angolkertet létrehozó modern agrármérnöki hatalom ekként a franciakertet létrehozó erőszaknál látszólag szelídebb, valójában inkább csak kifinomultabb módszerekkel gyakorol(t) ellenőrzést a természet megnyilvánulásai felett – éppen, ahogyan Foucault értelmezésében az emberi természettel történt a kortárs államapparátus által.” (Biomozi, 246. oldal)
„Ha Curtis nem skizofrén, hanem ’parafenomén’, akkor leginkább abban az értelemben lehet az, hogy másoknál érzékenyebb azokra a környezeti hatásokra, amelyeknek minden természeti létező ki van téve. Stacy Alaimo szerint önmagában való testről manapság már nemigen lehet beszélni: a test mindig már egy nagyobb rendszer része, egy transzkorporális szervezet alkotórésze. Ebben az értelemben nem Curtis testét szállja meg valamiféle szellemi erő, hanem inkább a természet szállja meg – vagy talán inkább foglalja vissza – Curtis szellemét is (…,) a természet ebben a filmben is a testnek a társadalmi renddel szembeni ellenállásra való buzdításáért felelős.” (Biomozi, 252-253. oldal)
„Lehet, hogy amit a Safe című filmben ’tehernek’ neveznek, talán éppen a valódi terhelés hiánya, az immunrendszer bizonyos funkcióinak feleslegessége, a semmittevés miatti stressz? De ha így van, nem furcsa-e, hogy – ahogyan azt a feminista megközelítés jól kiemeli – Carol ’pszichológiai’ terhe is pontosan ez? Hogy nem csinálhat semmit, hogy nincs, amivel értelmesen elfoglalhatja magát, amit maga is stressznek nevez? A film egyik szépen megkomponált jelenetében Carol a kép középpontjában, egy széken ül hosszasan, álmosan, majd szinte mozdulatlanul tejet kortyolgat, miközben mögötte lázasan zajlik a munka, a munkások festik a konyhát, a bejárónő edényeket tisztogat. (…) Itt a lakásbelső képviseli a buzgón tisztogatott, sterilizált, mindentől megóvni próbált, burokban élő testet, Carol pedig ezen belül az immunrendszert, ’aki’ helyett mindent elintéznek, ’aki’ túlságosan is tétlen, s ’akit’ – éppen ezért – még az ártatlan tejproteinek is provokálni képesek. Akárhogy is, a Carol és a saját ’unatkozó’ immunrendszere közti párhuzam, korreláció talán nem elhanyagolható a film értelmezésében.” (Biomozi, 265. oldal)
