A „nő” és a „természet” összefüggéseinek filmes megfogalmazásai: Mint a hurrikán, Armageddon, Rejtélyek szigete, A búra alatt és az Avatar
Összefoglalás
A reproduktív Természet szinte minden archaikus mítoszban női figuraként jelenik meg, minek következtében az “asszonyállatok” sokkal természetközelibb lényeknek tűnnek, mint a férfiak – ami az elmúlt párezer év patriarchális kultúráiban nagyban befolyásolta a nők társadalmi helyzetét éppúgy, mint a természethez való viszonyt (és annak reprezentációit). A mai természetvédelmi, ökológiai és ökokritikai diszkurzusokban olykor reflektálatlanul, olykor viszont tudománytörténeti argumentációk kíséretében tűnik fel az a feltételezés, hogy ahhoz az attitűdváltozáshoz, amely a túléléshez szükséges, fel kell elevenítenünk az Anyatermészet kultuszának ősi hagyományát.
Ez a néha látens, máskor egyértelműen kinyilvánított igény az ökológiai problémákra reflektáló filmekben olykor allegorikus kommentárral látja el e női szereplőket: a fizikai környezet kizsákmányolása például az „ökológiai ébredés” korszakában, a 70-es, 80-as években gyakran a szexuális erőszak képében antropomorfizálódott, például Polanski Kínai negyedében (1974) vagy Boorman Gyilkos túra (1972) című filmjében vagy éppen Clint Eastwood Fakó lovas (1985) című westernjében. Újabban a természet „nőiségének” firtatása inkább a nők szerepére irányuló, gyakran az emancipációt és a feminizmust problematizáló kérdések felvetését eredményezi, a „kizsákmányoló” patriarchális kultúra eddigi mintáitól eltérő „női” típusú szerveződés lehetőségeit vizsgálja – ami olykor disztópiákban mutatkozik meg, mint a Rejtélyek szigete vagy A búra alatt sorozat, olykor viszont utópiát eredményez, ahogyan azt az Avatarban láthatjuk.
Pillanatképek a 4. fejezetből
„Northrop Frye szerint a legkorábbi teremtéstörténetek valószínűleg ’anya-központú mítoszok voltak, szexuális jellegűek, és formájukat tekintve ciklikusak, azt feltételezvén, hogy az ember és a világ egész egyszerűen ugyanúgy jöttek létre, mint ahogy a gyermekek születnek, és ahogy tavasszal a magok kihajtanak’. A nő és a termőföld ezen archetipikus egymásra vonatkozása a biológiai reprodukció képességében áll tehát, ami a természet és a kultúra dichotómiájának értelmében a férfi kulturális teremtő vagy alkotóképességével áll szemben és rendelődik alá annak. A legtöbb társadalom patriarchális modell szerint szerveződött úgy, „hogy az utódteremtés természetes női privilégiumát a férfi szociális és jogi, többé-kevésbé kiterjedt, többnyire abszolút dominanciájával kompenzálta túl” (Kende B. Hanna). Erich Fromm szerint a föld és a nő közös lefokozódása (paradox módon) éppen a mezőgazdasági kultúra kialakulásával veszi kezdetét:
’Az élet és a teremtőképesség immár nem a föld termékenységétől függött, hanem az emberi elmétől, amely az új találmányok, a technikát, az absztrakt gondolkodás és a törvények által működő államrend szülője volt. Többé nem az anyaméh, hanem az elme lett a kreativitás forrása, és ennek megfelelően a társadalom irányításában is a férfiak kerültek a nők fölé.’ (Erich Fromm) (Biomozi, 139. oldal)
„A zöld mozgalmak igen érzékenyen reagáltak Carolyn Merchant azon gyorsan népszerűvé vált levezetésére, miszerint a jelen ökológiai problémáinak jó része visszavezethető a Természetanya tiszteletének a háttérbe szorulására. (…) Minderre kézenfekvő válasznak tűnik az a törekvés, hogy az ökológiai katasztrófa elhárításának feltételeként felélesszék az élet iránti tisztelet és a Természetanya archaikus koncepcióját. [Ám] az anyai hatalom képzete számos mitikus szörnyfigura lényegét képezi, amiről az Eliade által bemutatott férfivá avatási rítusokban az árulkodik, hogy a beavatás során legyőzendő ’szörnyeteg’ felfalással, lenyeléssel fenyegeti a beavatásra várót. Szimptomatikus módon az újabb környezeti témájú médiaillusztrációkra nagyon is jellemző, hogy miközben felélesztik a Természetanya ősi koncepcióját, azzal együtt gyakran a kiszámíthatatlanság és a rettegés légkörét is felidézik, még ha látszólag komolytalanul is teszik mindezt. A klímaváltozás tapasztalatát például számos komikus illusztráció a többnyire középkorú hölgy képében ábrázolt Természet pszichológiai problémáinak és ’női bajainak’, ’bipoláris’ beállítottságának vagy éppen klimaxos ’hőhullámainak’ tudja be.” (Biomozi, 145. oldal)
„A kultúra rítusaiban megfigyelhető purifikáció, a természetből eredő fenyegető szennyezés szimbolikus legyőzése Mary Douglas antropológiai vizsgálódásainak és a részben erre épített kristevai abjekció elgondolásának fényében szintén az anyaság leértékelését, hatásának negatív érzékelését mutatja. Mint Ortner írja, a kultúra öndefiníciója gyakran a higiénia koncepcióin keresztül fogalmazódik meg. (…) A maternális és a materiális ősi asszociációja az alapja az undorkeltő és magunkból kivetni/kiokádnivaló ’abjekt’ jelenségeknek, amelyek az embert az eredetére emlékeztetik, és arra, hogy mi az, amitől el kell magát határolnia, amitől el kell szakadnia ahhoz, hogy szubjektummá válhasson és az maradhasson. Az anyai befolyással asszociált természeti szennyezés a szubjektum-lét határait feszegeti, fenyegeti az identitást. A Természet ebben az elgondolásban tehát mint a női szexualitással kapcsolatos ’piszok’ fertőzi meg vagy mocskolja be a szellemiséggel és tisztasággal asszociált kultúrát. Az, hogy a rituális purifikáció modern vegyszeres megvalósítása árt a természetnek, ebből a szemszögből nézve korántsem valamiféle véletlen mellékhatás, hanem maga a tudattalan cél, a természet távoltartásában az anyai befolyástól való függetlenedés mágikus előidézője.” (Biomozi, 149-150. oldal)
Hangyakirálynő és dolgozók.
„A ’70-es évek filmjeiben gyakorta tematizált rovartársadalmakat (…) gyakran fogják fel a nyugatitól eltérő kollektivista társadalom-ideállal és individuum-képzettel rendelkező társadalmak allegóriájaként. (…) Ám Christine Wertheim az individualizmus eme fenyegető hiányát nem a kommunista és nem is a távol-keleti társadalmi modellek, hanem a nőiség sajátos ’szubjektum-nélküli’ státuszának allegóriájaként érti (és nem csupán azért, mert a Borg kaptárhajó vezetője egy királynő:
’A felvilágosodás óta a ’normális’ szubjektum határozottan egyedi, egységes és külön entitás. Ez a ’másik’ [a Borg szubjektum] azonban nem egységes és mindig viszonyokban létezik. (…) És ez a ’másfajta’ szubjektum világosan a női szubjektum. Ha ugyanis a nőiséget az anyaság kapcsolatként meghatározható funkciójával kötjük össze, akkor ezzel határozottan kizárjuk a szubjektivitás koncepciójából. De még ha a nőiséget el is választanánk a női reprodukciós képességtől, a létezés női módjának akkor is a viszonyokban való lét, a többértelműség, a meghasadtság és a határok bizonytalansága tűnik.’
A kaptárvilágokra jellemző szubjektum-képzet tehát könnyen kapcsolatba hozható a femininitás ontológai megítélésével is. (…) A Rejtélyek szigetében is ez a ’kaptár-elv’ adja a nők irányította társadalom legrémisztőbb aspektusát, ez az, ami miatt [ez a fenntartható társadalom] nem utópiaként, hanem disztópiaként mutatkozik meg.” (Biomozi, 157-158. oldal)
„A [Bioszféra 2] kísérlet kifejezetten és elsősorban arra irányult, hogy sikerül-e egy elzárt ökoszisztémát hosszabb ideig fenntartani, és ötlete olyan előzményekre épült, mint
’az ökológus Dorian Sagan és Lynn Margulis könyve, a Bioszférák a földtől az űrig (1989) [amely] világosan leírta egy ilyen vállalkozás tudományos céljait. Arra bátorították az olvasót, hogy »próbálják elképzelni, hogy egy nagy hajót építenek, amely átszeli az űrt«, majd részletesen kifejtették, hogy az ökológia tudománya hogyan teheti képessé az embereket arra, »hogy meghatározatlan ideig utánpótlás nélkül éljenek az űrben.« A tudományos értelemben vett feladat mindebben az, hogy kiszámítsák egy zárt ökoszisztéma »eltartóképességét« az eltartandó emberek mennyiségének függvényében. »Egy új bioszféra sikeres megvalósítása azt is megmutatja az embereknek, hogy mire van szükség szeretett régi bioszféránk fenntartásához«, írják a szerzők, amivel arra mutattak rá, hogy egy ilyen ökológiai kutatás milyen jelentőséggel bír a »Föld űrhajó asztronautái« számára.’ (Anker, Peder. The Closed World of Biosphere 2. – Biosphere 2: Why an Eccentric Ecological Experiment Still Matters 25 Years Later)
A búra alatt sorozatban az Egyesült Államok infrastruktúrájától elszakadni kényszerült kisváros játssza a ’Föld űrhajó’ modelljének a szerepét, amikor is számos olyan gonddal kell szembenéznie, amelyek amúgy a bioszféra végességéből következnek. A sorozat narratívájában előkerülő, sürgős megoldásra szoruló problémák hol áttételesen, hol a szó szoros értelmében egy olyasfajta határhelyzetnek a (legkevésbé sem tudományosan hiteles) következményei, mint amit a Bioszféra2 projekt szándékoltan szimulál.” (Biomozi, 163. oldal)
„Az Avatar (…) a na’vikat nem egyszerűen a természettel harmóniában élő és egyenlőségre alapuló társadalom példájaként állítja elénk, de egyszersmind olyan mintaként, amely a természet és a technika összebékítésének lehetőségét is magában foglalja, s ekképp a fenntartható életmód egy technofil poszt-indusztrialista lehetőségével kecsegtet. Első pillantásra ugyan a technofóbia látszik dominálni, a na’vik és az emberek ellentétét a tiszta, mondhatni eszköztelen biologikumnak a gépekkel és a digitális technológiával való ellentétezése vizualizálja. Mégis,
’a film a Pandora élővilágát mindennek ellenére úgy mutatja be, mint egy bedrótozott és WiFi alapú világhálót, egy kissé nedvesebb hardverrel, utalásokkal egy központi agyra (…) és olyan elektronikus impulzusokkal és szinapszisokkal, mintha csak McLuhan világfalujának biológiai verziója volna.’ (König)
(…) A ma ismert (földi) természet talán nem olyasvalami, amit a technika meghalad és kijavít, hanem éppen ellenkezőleg, egy olyan, még közel sem megértett, magas szintű informatikai rendszer, amely felé a technikai fejlődés halad. Nem olyan világ, ahol a természet még nem mechanikus, hanem olyan világ, amely olyan fejlett, hogy már nem mechanikus. Az Avatar ilyen értelemben megfordítja a szokványos történeti narratívát, és az anyajogú berendezkedés mátrixát teszi meg az emberi fejlődés default beállításává (abban az értelemben, hogy akkor lép életbe, amikor a többi beállítás működésképtelenné válik).” (Biomozi, 174-175. oldal)
