Felügyelet és büntetés az állatkiképzés „új iskolájában”
Összefoglalás
Az állatokkal való bánásmódot illetően az utóbbi időben jelentős változásnak lehetünk tanúi. Nemcsak az állatjogi aktivisták értek el komoly eredményeket, de az állatkiképzés módszerei is radikálisan átalakultak. A változás egyik ikonikus példája a „klikker-tréning” sikere, amely többet között a Jurassic Word című kasszarobbantó hollywoodi produkcióban is feltűnt. Vajon ez az új attitűd a klímaválság miatt egyre erősödő pánik és az ezáltal egyre helyénvalóbbnak tűnő ökoperspektíva térnyerését jelzi, ahogyan ez az említett filmben is szembeötlő? Ez a fejezet amellett érvel, hogy bár az öko-hatás nem mellékes, az állatokhoz való megváltozott hozzáállás párhuzamba állítható az emberjogi mozgalmakkal, az emancipáció folyamatával és a szabadságjogok kiterjesztésével – ami nem feltétlenül és egyértelműen pozitív fejlemény. A párhuzam arra mutat rá, hogy a nők és az állatok felszabadulásában végső soron a Foucault által felvázolt „modern hatalmi technológiák” megkésett „neoliberális” hatásai érvényesülnek, amelyek az „engedelmes testek” hasznosságának és hatékonyságának fokozását célozzák. Mindez egy pontig egybevág az ökologikus életmód igényeivel, de alapvetően ellentétes annak filozófiájával.
Pillanatképek a 7. fejezetből
„Az 1973-as Valdez lovaiban Charles Bronson ugyan még azután áll ki a ló személyiségének tiszteletben tartása mellett, hogy ostorával előbb véresre verte (mert a ló megharapta), A suttogó (1998) rendező-főszereplője (Robert Redford) viszont már csak szimbolikusan használja az ostorát. Karakterét kifejezetten az teszi hőssé, hogy egyenrangú partnerként kezeli a lovat és erőszak helyett testnyelvi gesztusokkal kommunikál az állattal.
A Szilaj (2002) című animációs film története további előrelépést mutat az állati szféra felértékelésében: valóban a lóé lesz a főszerep. (…) A musztángnak egy indián fiú segít elmenekülni a fehérek fogságából, aki szintén megpróbálja megszelídíteni a lovat, ám kezdettől a szó szoros értelmében szelídebb eszközökkel, mint a ’sápadtarcúak’. (…) Mindebben az állatidomítás módszertanának radikális megváltozása érhető tetten. A Redford által képviselt módszert valós ’suttogókról’ mintázták, akik közül Monty Roberts 1996-ban hirtelen sztárrá emelkedett a lovak megszelídítésének sajátos technikájáról írt könyvével (Az ember, aki meghallgatja a lovakat). (…)
(…) Amit a lovak kiképzésében a ’suttogók’ divatja jelez, azt a kutyaiskolákban az úgynevezett „klikker-tréning” elterjedése mutatja fel.” (Biomozi, 282. oldal)
„Foucault után feltétlenül felmerül az a kérdés, hogy az állatokkal való kíméletesebb bánásmód, miközben azt a képzetet kelti, hogy ez liberális szellemiségünk belső igénye, vajon nem egy finomabban érvényesülő, ám annál korlátozóbb hatalmat szolgál-e? (…) A kötődés, bizalom, szeretet, tisztelet, mely fogalmak az „új iskola” alapértékeinek számítanak, ugyan hagyományosan legértékesebb képességeink közé tartoznak, az állatok és az emberek közti kapcsolat méltánylása során ugyanakkor gyakran felmerülnek olyan érvek, amelyek megkérdőjelezik ennek a szeretetnek az érdek nélküliségét az ember számára. (…)
A boldogsághoz való jog, amely újabban az állatokra is kiterjed, ezekben a szövegekben nem tűnik végcélnak, éppen ellenkezőleg. A stressz-mentesség, a móka és a kíméletesség csak a hatékonyabb munkavégzés eszköze. Karen Pryor 1984-es könyve, a Ne lődd le a kutyát, amely lefektette a klikker tréning alapjait, tartalomjegyzékében egy egész fejezetet szentel annak, hogy a klikker tréninghez hasonló módszerek hogyan alkalmazhatók más területeken, például a ’boldogság hogyan befolyásolhatja a céges profitot’”. (Biomozi, 302, 305. oldal)
